Bemutatkozás

Oldalunk egy sajnálatos esemény következményeként jött létre. Szeretett cicánkat elveszítettük egy genetikailag öröklődő betegség miatt. Addig semmit nem tudtunk laikusként, kedvenc gazdiként a különböző betegségekről. Igyekeztünk azon, hogy ez megváltozzon, mert nem szerettünk volna még egyszer hasonló helyzetbe kerülni. Mögöttünk volt már sok év utána járás, olvasás, állatorvosokkal történő folyamatos konzultáció (és mai napig tartó kapcsolattartás), sok-sok kedvenc gazdival és tenyésztővel való tapasztalatcsere, mikor úgy éreztük, hogy kellő információ birtokában vagyunk ahhoz, hogy ezt másokkal is érdemes legyen megosztani, így létrehoztuk ezt a honlapot. Sajnos mára már Magyarországon több a felelőtlen szaporító, mint a felelős tenyésztő, ezért ha valaki fajtatiszta cicát akar vásárolni, komoly tudással kell rendelkeznie, hogy ki tudja szűrni, kitől szabad macskát venni és kitől nem. Ki az, akinél egészséges kiscicák születnek, akik majd hosszú távon társaink, családtagjaink lehetnek, és ki az, aki barbár módon, szaktudás nélkül csak a pénzt szem előtt tartva szaporítja a macskákat, nem figyelve a különböző genetikai és vírus által okozott betegségekre. Ha sikerül egy ilyenbe beleválasztanunk, akkor jó eséllyel töltünk több időt az állatorvosnál, mint otthon a szerető családi környezetben, boldogan. Arról nem beszélve, hogy kedvencünk árának többszörösét fogjuk az állatorvosnál hagyni. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak, és igyekszünk minél jobban kihangsúlyozni a  tájékozottság és a tudatos választás fontosságát. (Pl.: Ha van már otthon egy cicánk, és haza viszünk egy vírusos betegségben szenvedő másik macskát, akkor az eddig egészséges cicának is megpecsételjük a sorsát.)

Sajnos mi is már csak a tragédia után ástuk bele magunkat a témába. Előtte elgondolni sem tudtuk, hogy mennyi minden létezik, amire figyelni kell. Épp ezért hoztuk létre a honlapunkat, bízunk abban, hogy mások kellő időben tudnak informálódni, vásárlás előtt ki tudják szűrni a szaporítókat, és nagy ívben elkerülni őket.

Honlapunk eddigi működése alatt rengeteg levelet kaptunk szomorú eseményekről. Legtöbbször sajnos már csak együttérzésünket tudjuk kifejezni.

Többször volt rá példa, hogy valaki a mi honlapunkon lévő feltételekre hivatkozva szeretett volna cicát venni, de az eladó válasza az volt, hogy a mi általunk támasztott feltételek irreálisak. Ha ilyen kifogást hallunk, azonnal forduljunk sarkon, hisz tudhatjuk, hogy nem tenyésztővel, hanem szaporítóval állunk szemben.

Ennek megcáfolására bemutatjuk saját cicáinkat, mind a négy pontosan a honlapunkon szereplő feltételekkel került megvásárlásra, tehát itt van egyből 4 példa arra, hogy az általunk felsorolt követelmények teljesíthetőek. Egy jó tenyésztőnek ezek a feltételek magától értetődők, és nem ágál ellenük, de egy szaporítónak valóban elképzelhetetlenek.

Mind a 4cica így került hozzánk:

  • szerződéssel (2 példányban készül, az egyik az eladóé, a másik a vevőé. A cica elhozatalakor a szerződés egy példányát meg kell kapnunk!!! Az utólagos postázás nem elfogadható!)
  • 12 hetes korban,
  • ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel,
  • törzskönyvvel (Amennyiben a cica már ivartalanítva van, ha még nem akkor a törzskönyvet az ivartalanítás után kapjuk meg.),
  • oltási könyvvel, benne 2 kombinált oltásról szóló igazolással,
  • többször féreghajtva,
  • chipezve,
  • a szülők a pároztatás előtt negatív vírustesztekkel rendelkeztek (Az összes teszt másolatát nekünk is meg kell kapnunk.),
  • a  HCM betegségre mindegyik szülő negatív genetikai teszttel rendelkezett és évenként ismétlődő UH szűréssel,
  • PKD –ra mindegyik szülő negatív genetikai teszttel vagy UH vizsgálattal rendelkezett. 

Reméljük, hogy a honlapunkon talált információk alapján könnyebb lesz a tájékozódás, azonban ha maradt nyitott kérdés, akkor szívesen válaszolunk. A kapcsolat menüponton keresztül, az űrlapot kitöltve tudunk privát üzeneteket fogadni.

Az oldalon adott tanácsok, saját tapasztalaton alapulnak, ezért kérünk mindenkit, hogy ne vegye törvényszerűnek, hogy a saját cicájánál is pontosan így fognak működni a dolgok. Ha bármiben bizonytalan, nem egyértelmű amit írtunk, segítségre van szüksége, kérjen privát e-mailben segítséget.

Reklámok

Szólj hozzá

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s